Dolomitok via ferrata (2011. július 26-30.)
Hogy mi is az a via ferrata? „A via ferrata (jelentése olaszul: vas út; németül: klettersteig) olyan hegyi út, amelyen előzetesen felszerelt létrák, lépcsők, hidak és fémkábelek segítik az előrehaladást (a kiépítetlen részek csupán képzett sziklamászók számára elérhetőek). A Via Ferrata túrázás is némi gyakorlatot, fizikai állóképességet és megfelelő felszerelést igényel. Mivel ezek az utak gyakran nagy magasságokban vezetnek, a tériszony leküzdése az ilyen jellegű túrák elengedhetetlen része.” (forrás:Wikipedia.org)
Na ez a hivatalos definíció, a nem hivatalos pedig az, hogy olyan utak, ahol minden erődet, ügyességedet bele kell adnod, hogy fenn maradj a sziklán (az út nehézségétől függően), tuti izomláz kialakító, néha majrézó, de legtöbbször a gyönyörtől elaléló utak ezek. Sok évvel ezelőtt hallottam erről először, de csak idén gyűlt össze bennem a bátorság, hogy kipróbáljam magamat ebben a műfajban is. Az első próbát a Rax-on tettük kis társaságunkkal. Ha igaz, erről is lesz majd beszámolónk. (Igaz Andi? :-))A lényeg a lényeg, hogy nekem ez olyannyira megtetszett, hogy kapva-kaptam a lehetőségen és jelentkeztem egy vezetett Dolomitok via ferrata túrára. Rá tudtam még erre venni Csabit, Emit és Janit is, így egy kocsival céloztuk meg Cortina d’Ampezzot.


