Kalandos bringatúra a Koppány-völgyébe
A Debreceni 3 próba keretein belül a második kerékpáros nyílt túrán több mint 40 kerekező vett részt. A reggeli „eligazítás” után átszeltük a várost, majd a Panoráma étteremig élveztük a bicikliút előnyeit.
Itt aztán csoportokra oszlottunk, hogy ne okozzon közlekedési dugót a jelenlétünk az amúgy sem kisforgalmú közúton. A csoportok a leágazásnál bevárták egymást, majd némi földúton való rázkódást követően meg is érkeztünk a Koppány-völgye kalandparkba, ahol már vártak ránk és minden kerekező ingyen kipróbálhatott egy kalandpályát.
Itt néhányan úgy döntöttek, hogy csak nézelődnek inkább, semmint magukra öltenék a beülőket. Az idő sem volt túl kegyes hozzánk, mert, ahogy megérkeztünk elkezdett esni az eső és jó néhány órán át nem is hagyta abba. Azért a legbátrabbakat ez sem tántoríthatta el az erőpróbától, ők kitartóan küzdöttek az elemekkel és az akadályokkal. Volt, aki nagyon könnyedén csinálta végig a pályát, másoknak azonban meggyűlt a baja azokkal. Alapvetően mindenki nagyon bátran és ügyesen haladt végig a furmányos pályán.
Hazafelé a szakadó esőben már mindenki egyénileg, illetve kis csoportokban indult el.
A kalandpálya után másnap olyan izmaimban éreztem izomlázat, amiről azt sem tudtam, hogy létezik :-).
